Főoldal » 2012 November 7 » Gyermek a jászolban ~ részlet
17:34 Gyermek a jászolban ~ részlet |
| Az idő karácsony reggel nyolc óra körül járhatott, és Perselus már hat csésze kávét megivott – hármat cukorral és tejjel, hármat pedig feketén, hogy a babának meghagyja a tejet. Más lakásban ilyenkor a gyerekek már kiugrottak az ágyukból, hogy meglessék, mit találnak a fa alatt és a harisnyájukban, azok pedig, akiknek nem volt kandallójuk, a székre akasztott köpenyüket nézték meg. A gyerekek a szüleik ágyán ugráltak, sürgetve őket, hogy csatlakozzanak az ünnepséghez és készítsenek reggelit. Perselus nagyjából fel tudta idézni, hogy amikor gyerek volt, ő is hasonló dolgokat tett karácsony reggelén, és bár a családja küzdött a megélhetésért, az év ezen egy napját mindannyian élvezték. Ám ebben az évben a karácsony reggel – aminek egy átlagos napnak kéne lennie, amikor eredetileg tudna aludni, és nem pirkadatkor munkába indulni – rémálommá vált. Harry nyugtalan és nyűgös volt, megállás nélkül sírt, köhögött és felszökött a láza, és közben Perselus megpróbált valamilyen ételt megetetni vele. Szegény gyerek öt pelenkát használt el három óra alatt, s Perselus megijedt, hogy ennek a rendellenes emésztésnek a túl erős bájital volt az oka. Megpróbált megitatni a fiúval egy kis kamilla-gyermekláncfű kivonatú teát, és úgy tűnt, Harry vevő is rá. Perselus tudta, hogy ha Harry nem iszik eleget, akkor kiszárad, azt viszont nem tudta, miképp tudna megbizonyosodni róla, hogy a gyerek megfelelő mennyiséget ivott meg belőle. Jobb híján tehát Harry félig az ölében, félig a kanapén szunyókált, miközben Perselus a pislákoló lángokat figyelte, és belekortyolt hatodik csésze kávéjába. A koffein végigszáguldott az erein, visszarángatva őt a kimerültség ködös birodalmából, és nagyon imádkozott, hogy Harry meg tudja inni az összes teát, és aludjon egy kicsit. Nincs békesség a gonoszoknak, Perselus.* Se az új bájitalmestereknek egy beteg gyerekkel – emlékeztette magát, amint Harry elkezdett nyöszörögni. Perselus lenézett, és látta, hogy Harry már nem issza a teát, így közelebb tartotta az üveget. Harry azonban eltolta. − Igyál, kérlek! A fiú némán megrázta a fejét. − Jobban fogod érezni magad… De Harry ismét nemet intett a fejével. Perselus felsóhajtott, és letette az üveget a földre. Kézfejével megérintette Harry homlokát, és összerezzent. − Nagyon lázas vagy. De nem merem beadni neked a felnőtt Lázcsökkentőt. Meg kell főznöm a korodnak megfelelő bájitalt, de olyan átkozottul fáradt vagyok, hogy alig bírom nyitva tartani a szemem, nemhogy a pontos méréseket elvégezzem. Saját kárán tanulta meg, hogy soha nem szabad úgy főzni, hogy fáradt, mert a legkisebb hiba is robbanáshoz vezethet. Harry összekuporodott Perselus oldalán; befészkelte magát, mint egy elveszett kiskutya. Rettenetesen érezte magát, de az első alkalommal, amikor átfordult a másik oldalára a Magas Ember mellett, azonnal vigaszt talált. Nyáladzott és végigtüsszentette a kanapét, de megtörölték az arcát, aztán egy törölközőt a feje alá tettek. Végül egy kéz dörzsölgetni kezdte a hátát, és ettől halkan felsóhajtott. Ahogy vissza tudott emlékezni, ez volt az első alkalom, hogy a Magas Ember ezt csinálta, és ez nagyon-nagyon jó érzés volt. Közelebb fészkelte magát a fiatal varázslóhoz, és lehunyta a szemét. Perselus óvatosan lenézett gondoskodásának tárgyára, és halkan felsóhajtott. Egy őszintén megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját, aztán kiitta a kávéját, mielőtt egy kézlegyintéssel a mosogatóba küldte volna. Merlinre, annyira, de annyira fáradt vagyok! Csak néhány órát had aludjak, aztán meg fogom tudni főzni a bájitalt. Aludj csak, Potter! A józanságomra való tekintettel… Könnyű álomba sodródott, mindig is könnyű alvó volt, melynek idejét egy furcsa órával szabályozott. Úgy érezte, épp csak becsukta a szemét, mikor Harry ordítása felébresztette. Küszködött az álomból való ébredéssel, és kényszerítenie kellett magát, hogy ki tudja nyitni a szemeit. A köpenyén lévő kis órának a csipogása szerint 10:00 volt. − Az Isten verjen meg, Potter! – káromkodott Perselus, de azonnal el is szégyellte magát, mind a karácsonykor való káromkodás, mind pedig azért, mert rámorrant egy kisgyerekre, aki nem tudott azon segíteni, hogy zaklatott és nyűgös. − Oké! Shhh! Mi a baj? Csak nem megint cserélni kell? Vagy szomjas vagy? Felemelte a babát, és rájött, hogy Harry forró és büdös. − Ah, ne, megint! – nyögte, aztán hatodik alkalommal is kicserélte a baba pelenkáját, ügyelve arra, hogy a kis alsón alkalmazza a bőrnyugtató kenőcsöt. Perselus hiba nyugtatgatta szelíd hangon Harryt, még mindig tekergett és vonaglott. − Aaaajjjj… − Tudom. Maradj nyugton. – Ám Harry továbbra is próbálkozott a szökéssel, így Perselus kénytelen volt még erősebben tartani őt, míg ezt a kellemetlen feladatot el nem végzi. – Ne mozogj! Ki kell, hogy cseréljem, különben még rosszabb lesz. A saját érdekedben. Érted? – Perselus határozottan idiótának érezte magát, amiért úgy beszélt egy másfél éves csecsemővel, mintha az egy felnőtt lenne. Kidobta a koszos pelenkát – az orra már annyira tele volt a bűzzel, hogy úgy érezte, szinte hozzászokott a szaghoz. – Gyere csak. Innod kell egy kicsit. Az ölébe vette Harryt, s megpróbálta rávenni, hogy megigya a kamillateát – sikertelenül. Harry nem akart inni; fájdalmai voltak, túl sok minden történet egyszerre, így inkább Perselus mellkasára hajtotta a fejét, és csak sírt. |
|
|
| Összes hozzászólás: 4 | |||||
| |||||
Örülök, hogy ez a kis részlet is tetszett, szerintem ha ez tetszett, teljes egészében még jobban fog tetszeni. 
De nem kell félteni, rá fog jönni a megoldásra, és minden rendbe fog jönni. 