Perselus alig tudott utat törni magának a nagy hóban. Azon gondolkodott, előveszi a varázspálcáját, és ösvényt olvaszt, mikor meggondolta magát. Régen, gyerekkorában, annyira szeretett a hóban sétálni, hallgatni a talpa alatt ropogó hó hangját; annyira szertett hógolyót gyúrni, hóembert építeni, és… hóangyalt formázni.

Mára ebből semmi nem maradt. Egyetlen játszótársa Lily volt, ő is elment. Egyedül pedig nincs is értelme ilyesminek. Meg amúgy is. Harminchét éves felnőtt férfi. De, ha csak egy angyalt formázna meg, és gyors lenne… A régi idők emlékére. Körülnézett, majd lefeküdt a földre. Fel, le. Fel, le.

Perselus felállt, vetett rá egy pillantást, aztán tovább sétált.