Főoldal » Fájlok » Severitus |
A fia
2012-09-07, 16:12 | |
Író: lastcrazyhorn Eredeti cím: His son Link: http://www.potionsandsnitches.net/fanfiction/viewstory.php?sid=2801&chapter=1 Kikötések: Minden jog az eredeti szerzőt, és J. K. Rowlingot illeti, én csak fordítottam a történetet a magam és mások szórakoztatására, mindenféle anyagi haszon nélkül. Tartalom: Néhány megnyugtató jelenet Perselus és az ő fia életéből. :) Thank you for your permission. A fia Perselus Piton lenézett az ölében ülő lehetetlenül kicsi tizenkét éves fiúra, és érezte, hogy a szája sarka felfelé görbül. Egy évvel ezelőtt még őrültségnek tűnt, hogy valaha is örökbe fogadja a „Kis Túlélőt”, és most mégis kényelmesen ott üldögél az említett fiú az ölében. A fiú. A fia. Valóban örökbe fogadta a kölyköt. Az ő fia. A gyermek szorosan fogta a talárját, annak ellenére, hogy már elaludt. Végre. A gyereknek rémálmai voltak, melyek nagy hátránya, hogy ez a képesség sikeresen működik az órákon is, és Perselus igencsak aggódott az intenzitása miatt. Egy gyereket nem kéne, hogy ilyen szörnyű rémálmok sújtsanak ilyen fiatal korban. Perselus bájitalfoltos hüvelykujjával megsimogatta a fiú puha arcát, és szórakozottan tovább ringatta karjában. Nem csak egy fiú, az ő fia. A tanácsadó azt javasolta, hogy a nap egy bizonyos részét nevezzék ki „ringató időnek”. Ezt egy ideig egyikük se nagyon várta, különösen a fiú nem. Az ő fia. A cél a ringató idővel az volt, hogy a fiú minden nap megtalálja a kényelmet és a biztonságot; elérhető legyen a gyermeknek anélkül, hogy kérnie kéne, és Perselus szerepe ebben nem más, mint a menedék. A fia egész életében meg volt fosztva a kényelemtől, és Perselus a terapeutával együtt úgy gondolta, hogy ennek ideje véget vetni. A fia. Egy másik este… − Apa? – kezdte a fiú – a fia Perselus ölében ülve. − Igen? – kérdezett vissza szeretettel a fiúra nézve. − Szeretsz engem? – folytatta a fia izgatottan. − Igen. Jobban, mint hogy puszta szavakkal ki tudnám fejezni – felelte Perselus kissé rekedten. − Sokkal jobban? – A hangja még mindig kicsit vékony volt. − Igen, gyermekem, ahogy mondod, sokkal jobban. Ujjaival megsimogatta a fiú fejét, és nézte, ahogy a gyerek élvezettel belehajol az érintésbe, és egy mosoly utat tör a fiú arcán. Az ő fia. Az ő gyermekének a mosolya. Másik este… Néha nem is beszélnek. Néha Perselus csak tarja a fiút, és meghitt csendben üldögélnek. Általában a fiú keresztbe az ölbébe feküdt, fejét a karján vagy a kanapé karfáján pihentette. Alkalmanként a mellkasára vonta a fiát, és a fejét az ő vállhajlatába temette. A fia. A gondolat megmagyarázhatatlan melegséggel töltötte el a szívét. Lenézett a gyerekre, akinek a vékony válla köré fonta az egyik kezét. Másik kezével lazán tartotta a gyerek két kis kezét. Ez a fiú csak egy gyerek; még mindig szüksége van a védelemre. Öntudatlanul is óvatosan megszorította a gyerek körül a karjait. A fiúnak sok fájdalmat kellett elszenvednie a múltban. Ez a tudat önmagában is dühösen égette belülről, és belegondolva abba, hogy valaki továbbra is szándékosan ártani akar a fiának… Ez már túl sok! A fiú az ő fia. Az övé! És ő sajnálatos módon megölné azokat a kínzókat, akik ártani merészelnének a gyermekének! A fia – az ő egyetlen gyermeke, akit az idők végezetéig védelmezni fog, ha szükséges. A fia. | |
Megtekintések száma: 708 | Letöltések: 0 | Hozzászólások: 8 | |