| Főoldal » Fájlok » Severitus |
Apa?
| 2012-09-16, 12:52 | |
| Író: lastcrazyhorn Eredeti cím: Daddy? Link: http://www.potionsandsnitches.net/fanfiction/viewstory.php?sid=2759&chapter=1 Kikötések: Minden jog az eredeti szerzőt, és J. K. Rowlingot illeti, én csak fordítottam a történetet a magam és mások szórakoztatására, mindenféle anyagi haszon nélkül. Tartalom: Harry rosszat álmodik, Perselus megnyugtatja. Thank you for your permission. − Apa? – A négy éves Harry figyelte őt az ajtóból. − Harry? Mi a baj? Csak nem rosszat álmodtál? – kérdezte Perselus, és felállt a székéből. A kisfiú egy pillanatig idegesen rágcsálta az ajkait, mielőtt engedett a kísértésnek, és apjához futott. Vékonyka karjait Perselus dereka köré fonta, fekete, kócos üstökét pedig beletemette a talárba. − Vernon bácsi megint rám ordított, apu – suttogta Harry. Perselus kinyújtva a kezét könnyedén felhúzta az apró fiúcskát, és kényelmesen ráültette a csípőjére. − Azt mondta, le fogja vágni az ujjaimat, apu – tette hozzá Harry, és azonnal remegni kezdett. Hiába telt el már hat hónap azóta, hogy megmentette Harryt a rokonaitól, Perselus tudta, hogy még hosszú út áll előttük, és sok időbe telhet, mielőtt a fia képes lesz a viszontagságait maga mögött hagyni. A rémálmok az esti menetrend szokásos részei voltak. A gyakorisága és maga a kínzó emlék változik, de a témájuk ugyanaz volt: A rettegés. Harryvel a karjaiban Perselus visszasétált a fia szobájába. − A bácsikád nincs itt. Fogalma sincs róla, hogy hol élünk, de még ha lenne is, egy csepp esélye sincs arra, hogy túljárjon az eszemen – nyugtatta őt Perselus, ahogy leültek Harry ágyára. − Mi van, ha meglát engem a kertben? – Harry nagy szemeket meresztett az apjára. − Úgy érted, amikor kint játszunk? Amikor kint játszunk… Perselus ugyan nem akarta, hogy Harry egyedül legyen kint, de mindenképpen meg akart róla bizonyosodni, hogy a fia szórakozik; az átkozott rokonai vele ellentétben Harryt udvaron való tartózkodása alatt gyomlálásra, vagy másfajta munkára fogták. Harry bólintott. − A kerítés távol fogja tartani őket – válaszolta Perselus, és hátradőlt Harry világos párnáira. Maga mellé vonta Harryt, aztán eligazgatta mindkettőjük körül a paplant. − Mi van, ha mégis át tud jönni? – kérdezte Harry, és vékonyka karjaival átölelte a bájitalmestert, és kényelmesen a mellkasához bújt. − Akkor a védővarázslatok nem engedik be. Emlékszel mit mondtam arról, hogy reagál a ház a veszélyre? – kérdezte Perselus, miközben hosszú ujjaival a rendezetlen hajat simogatta. − A ház a családunké… - kezdte lassan Harry; a kis teste az apukája meleg oldalán pihent. − És? – ösztönözte további folytatásra Harryt Perselus, majd intett egyet a pálcájával, és a mennyezeti világítás kihunyt, hogy a sárkányos éjjeli lámpa felkapcsolódjon helyette. − A kerítés a ház része. Így ha valaki megpróbál bejutni, a kerítés egyre magasabb és magasabb lesz, míg minden oldalról be nem takar minket. – A mondat végére Harry hangja egészen elhalkult. Perselus hátradőlt, és lehunyta a szemét. − Helyes – felelte egy kis mosollyal. − Apa? − Hm? – Perselus mély hangja végigmorajlott Harry testén. − Szeretlek, apa! – Harry addig nyújtogatta a kezét, míg meg nem találta Perselusét. − Én is szeretlek, fiam – suttogta Perselus, könnyedén megszorítva Harry kezét. | |
| Megtekintések száma: 1295 | Letöltések: 0 | Hozzászólások: 4 | | |
| Összes hozzászólás: 4 | |||||
| |||||
Nagyon édes kis töri ez. Harry végre nem azoknál az állat rokonainál van, hanem az apjánál. Annyira jó volt, ahogy Pers nyugtatta a gyereket, Szinte láttam magam előtt a jelenetet és az aranyos volt,ahogy ez a "sérült"(lelkileg)fiúcska odabújt az apjához. 
(Igen, még mindig Severitusról van szó. 
) 